Az érzelmek és az aura kapcsolata – szeresd magad, hogy erősödj

Az érzelmek és az aura kapcsolata – szeresd magad, hogy erősödj

Az aura az élőlényeket körbevevő energiamező neve és ugyanolyan fontos részünk, mint a testünk. Ráadásul a testünk, a lelkünk, az érzelmeink mind kihatnak az auránkra, így már messziről „sugározzuk” a hangulatunkat az arra fogékonyak számára.

Tudtad, hogy nem véletlenül született meg ez a kifejezés? Bizony, az emberek ösztönösen is helyesen mondják, hogy valaki sugároz magából valamilyen hangulatot, érzést, vagy éppen azért mondják, hogy „süt róla a boldogság”, mert tudat alatt érzékelik az örömmel teli auráját a másiknak.

Az aura felépítése és üzenete

Az ősi metafizikai tanítások szerint ez az energiamező hét rétegben veszi körbe az emberi testet. Ezen tanítások szerint az egyes rétegek a testi, értelmi, lelki és érzelmi állapotunkkal állnak szoros kapcsolatban.

Az egyes szellemi iskolák, energetikai rendszerek és vallások eltérően értelmezik azt, hogy mi az aura. Minden élőlény rendelkezik energiával, sőt a tárgyak maguk is részben energiából állnak. Amikor „rezgéseket” vagy gondolatokat, érzelmeket generálunk, azok az auránkban jelennek meg elsősorban.

Létezik aura? Te is megtapasztaltad már

Persze, nem mindenki hisz abban, hogy az aura létezik, vagy tükröződnek benne az érzelmek, ám dacára a tagadásnak, ők is gyakorta megtapasztalják, hogy egyes embereknek „jó a kisugárzása”, míg mások társaságában idegesek, feszültek lesznek. Pedig előfordulhat, hogy az illető észre se veszi őket, vagy éppen őszintén kedves.

Miért érdemes megtanulni az aura érzékelését?

Aki képes az aurát érzékelni, látni, „leolvasni”, az pontosan meg tudja állapítani pusztán az egyes rétegek erősségéből, színéből, hogy milyen érzelmi, lelki, egészségi állapotban van valaki.

Ha többet szeretnél megtudni az auráról, érdemes elvégezned egy alapfokú spiritiszta képzést vagy egy Reiki tanfolyamot a Főnix központban! Ugyanis ha ki tudod olvasni mások aurájából, milyen érzelmi állapotban vannak, akkor már jó előre fel tudsz készülni, miként is közelíts hozzájuk.

Az érzelmi állapotodról is árulkodnak az aura színei

Habár elterjedt olyan nézet is, hogy az aura egyetlen színt mutat, de valójában állandóan több különböző szín kavarog benne.

Egyesek tanítások szerint az, ahogyan ezek a színek változnak és kölcsönhatásba lépnek egymással, azt illusztrálja, hogy érzelmileg, szellemileg és fizikailag mennyire vagy összeszedett, vagy felfrissült.

Például egyes rétegek világosabbak lehetnek, ha élénkebb vagy nagyobb energiával rendelkezel, vagy tompák, ha nagy stressz alatt állsz, depressziós vagy, esetleg fizikailag beteg.

A legfontosabb azonban az, hogy az aura érzékelése révén tudatosabbá válhatsz, és könnyebben haladhatsz az utadon, mert jobban meg fogod érteni a többi embert, sőt akár az állatokat is!

Shopping Cart