A FÜSTÖLÉS TÖRTÉNETE
Arról nem szól a fáma, hogy a kultikus szertartások során mikor kezdtek először füstölni. De az ember, amint megtanulta a tüzet saját céljaira használni, bizonyára felfedezte a füstölés előnyeit is. A füstölőszerek használatára utaló leírások a történelem folyamán csak később bukkannak fel, ám ezek az emlékek még így is több ezer évesek. Talán nem is létezett olyan ősi kultúra, amely ceremóniáihoz ne vette volna igénybe a füst erejét. Sok régi szövegben esik szó olyan gyantákról, amelyeknek illata kedves volt az istenek előtt, vagy olyan növényekről, amelyek tűzzel érintkezve áldásos hatást gyakoroltak testre és lélekre. A tömjénnel, mirhával és más növényekkel végzett füstölés eleinte inkább rituális célokat szolgált.
A növények szentnek számítottak, sokat közülük kapcsolatba hoztak az istenekkel és istenségekkel, mint például a görög és római mitológiában. Idővel aztán az emberiség azt is felfedezte, hogy a füstölés a testre is jó hatással van. Előszeretettel füstöltek el bizonyos növényeket vagyt gyantákat, elsősorban antibakteriális és fertőtlenítő hatásuk miatt. Az ispotályokat is rendszeresen átfüstölték. A rossz higiéniai és egészségügyi körülmények miatt különösen a középkorban terjedtek gyorsan a betegségek. A XIV. században Európa egész területén pestisjárvány dúlt, elpusztítva nem egy vidéken a lakosság közel egyharmadát. Sokan a füstölést tekintették egyetlen menedéküknek, így próbálták útját állni a fertőzésnek. Minden kultúrának megvolt a maga módszere, miként használjon vallási vagy orvosi célokra bizonyos növényfajtákat. E becses növények és gyanták idővel a kereskedők révén a világ más tájaira is eljutottak. Térhódításuknak szemléletes példája a legősibb és legfontosabb kereskedelmi útvonal, az úgynevezett tömjénút, amelyen a tömjént a mai Omán déli részéről minden esztendőben a Földközi-tenger partvidékére szállították.
Ma a legtávolabbi országok füstölőszereihez, például az indiai szantálfához, az afrikai mirhához vagy az amerikai kopálhoz is hozzájuthatunk. A füstölés jellegzetes hagyományai az élénk kereskedelmet folytató modern világban is fennmaradtak. A gyógynövények ismerete nemzedékről nemzedékre szállt. A nyugati kultúrkörben mindenekelőtt a kelta druidák voltak azok, akik szertartásaik, illetve gyógyítás során a növények erejét igénybe vették.
Manapság leginkább napforduló-ünnepeikre és karácsonyi füstöléseikre emlékszünk. Másutt az indiánok és sámánok használtak gyógynövényeket, elsősorban tudatmódosító hatásuk miatt. Segítségükkel más világokban jártak, és a világok között közvetítettek. De a keresztény kultúrkörben is hosszú múltra tekint vissza a füstölés. Az istentiszteleteken terjengő illatos füst kitárja a lelket és megtisztítja a levegőt. Minden kultúrának megvan hát a maga füstölési szokása, hisz a növények elfüstölése, ami jótékony hatást gyakorol szellemre, lélekre és testre, a világ legősibb és legáldásosabb szertartásainak egyike.
(Georg Huber, A füstölés ábécéje)
